Blair Witch – Oculus Quest 2 Bemutató

A kutya, a kamera és a fényszenzitív bizbasz szörny

Nagy levegő. Mély lélegzet. Blair Witch.

Szóval, amit tudni kell rólam, hogy fosok az összes horrorjátéktól. A Half-Life 2 Ravenholmja is félelmetes számomra, ezért sosem igazán akartam horror játékokkal játszani. VR-ban ez hatványozottan igaz rám, ki akarja szándékosan félelemben eltölteni a szabad óráit, hogy aztán ne merjen kimenni este a WC-re se felkapcsolt világítás nélkül?

Nos, a kíváncsiság viszont hajtott, ezért érdeklődtem a fejlesztőknél, hogy adnának-e egy tesztpéldányt a VRHír.hu-nak, ők pedig szó nélkül biztosítottak számomra egyet. Én pedig azt ki is próbáltam.

Mint írtam, nem vagyok egy horrorjáték edzett illető, így lehetséges, hogy ami nekem félelmetes, az neked már meg sem kottyan. Viszont biztos vagyok benne, hogy a feszültséged te is érezni fogod, amikor kipróbálod a Blair Witch Oculus Quest változatát.

A Blair Witch egy eltűnt fiú keresésével kezdődik, megérkezünk egy erdőben, ahol a kis srác utolsó ismert tartózkodási helye volt. A fiút több keresőcsapat is kutatja az erdőben, mi viszont a többiekkel szemben előnnyel indulunk, hiszen velünk van Bullet, a kutyusunk, akit nem csak simogatni és megdicsérni lehet, hanem aktívan részt is vesz a keresésben.

Hamar meg is találjuk a kis srác sapkáját, ami mellett a többiek korábban elhaladtak és a szagmintát megmutatva a kutyánknak, azonnal a nyomába is indulunk. De ahogy lenni szokott, semmi sem olyan egyszerű, főleg egy horrorjátékban.

Főhősünk ugyanis kicsit kattant. Nem tudom mi a megfelelő kifejezés arra, ami viselkedése van, de viszonylag könnyen felhúzza magát és mellesleg hallucinálni kezd, ha egyedül van. Márpedig egy sötét erdőben könnyű egyedül éreznünk magunkat, egyedül Bullet társaságára számíthatunk, ami amúgy minket játékosokat is megnyugtat kicsit.

Egy erdőben éjszaka mászkálni nem csak őrültség, de veszélyes is, márpedig egy ilyen elátkozott erdőben mászkálni hatványozottan baromság. A helyzet az, hogy bár a főhősünk nem akarja beismerni, de hamar kicsúszott a lábunk alól a talaj és lényegében egyedül bóklászunk a vadonban, miközben nem tudjuk megkülönböztetni a valóságot a hallucinációtól.

A külvilággal viszont tudjuk tartani a kapcsolatot. Különböző eszközök, walkie-talki és telefon áll rendelkezésünkre, hogy beszélgessünk embertársainkkal is. Mindenki őrültnek tart minket, mindenki óva int attól, hogy folytassuk utunkat, de mi mit sem foglalkozva ezzel egyedül folytatjuk a fiú keresését. Pedig igazuk van! Mindenkinek igaza van! Mi a francért keressük egyedül egy erdőben, főleg akkor, ha pszichiátriai eset vagyunk? Annyira hallgatni akartam rájuk és abbahagyni… 😀

Nos, bár a kutyánk megnyugtat minket, az, ha látszik rajta, hogy nyugtalan, minket is megrémiszt. Márpedig ha ideges vagy fél, akkor jó eséllyel nem csalják meg az ösztönei és valami rossz dolog fog történni velünk. Ilyenkor vagy próbál megijeszteni minket a játék, vagy harcba fogunk keveredni, egy fényérzékeny lénnyel.

Bárhogyan is, de a hangok, a képi világ és úgy minden azon lesz, hogy ne érezzük magunkat biztonságban, legyen mindig miért parázni. Én sokszor éreztem azt, hogy valami van körülöttem, hallottam, de én aztán nem voltam hajlandó odafordulni, jól vannak azok a szörnyek ott, ahol vannak, engem hagyjanak békén.

A játék 5-6 óra alatt végigjátszható, attól függ, hogy hol és mennyire akadunk el. Vannak ugyanis rejtvények, amiket meg kell oldanunk ahhoz, hogy továbbjussunk. A továbbjutáshoz általában a játék elején talált kameránkat kell használni, amivel megváltoztathatjuk a valóságot vagy olyan dolgokat is láthatunk, amit máshogyan nem. Ha például megtalálunk egy elhagyatott kazettát, azt beleillesztve a kamerába lejátszhatjuk a tartalmát és bizonyos körülöttünk lévő eseményeket befolyásolhatunk vele. Nem szeretnék spoilerezni, ötletes idővisszaforgatós mechanika, nekem tetszett.

Nem túl kellemes dolog elakadni a játékban, mert ilyen esetekben kevés segítséget kapsz a továbbjutáshoz, viszont ha sikerül haladni a történettel, akkor folyamatos stresszben lesz részed.

Az irányítás viszont külön kiemelném, hogy mennyire zseniális. Maga sétálás, forgolódás és futás teljesen átlagos, ebben nincsen semmi meglepő. Ami viszont igazán izgalmas, az a eszközök használata. A mobiltelefont magunk elé tartva elérhetjük annak minden menüjét. Úgy lépkedhetünk a mobilunkban, mint a való világban is tennénk, olvashatjuk az SMS-eket, tárcsázhatjuk ismerőseinket és a többi. Tényleg olyan érzés volt használni, mint egy régi Nokiát. A többi eszköz, a walkie talkie és a kamera szintén tök jól meg van oldva irányítást terén.

A tesztem egy Oculus Quest 2-vel történ és a játék vaj simán futott és őszintén, nagyon tetszik a látványvilág. Igaz nem lehet messzire ellátni, de amit látunk, az meggyőző. Azt hittem a Blair Witch-ben botorkálva, hogy szinte így néz ki a PC-s változat is, de aztán YouTube videót kellett néznem és láttam, hogy a PC monitoron azért szebb. Én viszont nem csalódtam, annak ellenére sem, hogy a látótér szélén a felbontást lejjebb vették a készítők, de az igazság az, hogy annyira nehéz ezt észrevenni, hogy nem is vagyok benne biztos, hogy mindenütt volt felbontás romlás, vagy csak néhány helyen. A Quest 1-en viszont kicsit visszább vettek a vizuális megjelenésből.

A fekete „szín” érzékeléséhez adoptálódik a szemünk, vagyis ha egy világos dolog mellé sötétet rakunk, feketének látjuk akkor, is, ha az szürke. A Quest 2 kijelzője viszont sajnos szürkés látványvilágot nyújt játék közben, hiszen nagyon sötét minden, nincs ami világítson, hogy még sötétebbnek érezzük a feketét. Természetesen a Quest 1 sokkal jobb feketét tud nyújtani és a sötét valóban sötétté fog válni, de még így is játszható a játék, de érthető, ha valakit ez zavarni fog. Viszont ez nem a játék hibája, jobb élményre nem igazán számíthatnak majd a horrorjátékok kedvelői a jövőben sem.

A Blair Witch tehát hangok és látvány tekintetében nagyon jó, a kutyusunk és az eszközeink pedig nagyon találóak. Tényleg jó, hogy a szokásos, semmiben lebegő menük helyett nekünk kell a telefonunkat kézből olvasni, a kamerát előre-hátra tekerni, a kutyát pedig megfigyelni. Sokkal ötletesebb Bulletet követni a megfelelő irány megtalálásának érdekében, mint egy előttünk lebegő nyilat, szóval tényleg jó, hogy ennyit foglalkoztak ezzel a jószággal.

Mondanám, hogy lámpafény mellett érdemes játszani, de mivel a Quest máshogy nem működik, úgyis felkapcsolod, az már más kérdés, hogy ebből semmit nem fogsz látni, hiszen egy rohadt sötét erdőben fogsz mászkálni, ahová a szobád fénye úgysem jut el.

Nem tudom megítélni, hogy ez horrorjátéknak jó vagy rossz-e, hiszen kevés tapasztalatom van ezekkel, azt viszont látom, hogy a fejlesztők tényleg odatették magukat a Quest verzió elkészítésénél és teljesen olyan érzés a játék, mintha a kezdetektől VR-ra találták volna ezt ki. Ez pedig ritka, mert a legtöbb VR portnál érezhető egyfajta hanyagság és nemtörődömség, itt viszont erről szó sincs, tényleg VR élményt kapunk a pénzünkért, emiatt pedig lehet lesz olyan, akinek pelenkát kell majd cserélnie.

A játék kizárólag Oculus Quest platformra jelent meg 30$-os árcédulával.