A magyar népmesékre épülő játék szinte minden VR platformra elérhető lesz.

A hazai Zen Studios-t leginkább a flipperjátékaikról ismeri a nagyvilág, ám még tavasszal kijöttek a magyar népmeséken alapuló Operencia: The Stolen Sun című, körökre osztott dungeon-crawler játékukkal.

A mostani bejelentés viszont azért érdekes számunkra, mert érkezik a játék VR verziója Oculus Riftre, Questre, PSVR-ra és SteamVR-ra. Ha valaki korábban megvásárolta a játékot Steamen, akkor pedig automatikusan ingyenesen megkapja a VR frissítést.

A fejlesztők szerint a játékot eredetileg VR-ra tervezték, ám ennek megjelenését elhalasztották, hogy a konzolos és a PC-s változatokra koncentráljanak. A VR változat viszont semmiben nem fog hátrányt szenvedni, hiszen a játék a kezdetektől kezdve erre volt fejlesztve, így a legjobb élményben lehet majd részünk.

Óperencia egy érdekes elegye a kevésbé ismert mitológiának és a történelemnek, ahol valós helyszínek (Déva vára, Bálványos) és szereplők (Attila a Hun, a hét vezér) a fantázia segítségével elevenednek meg, hogy együtt alkossanak egy új játékuniverzumot. A hét csapattag közül néhányat több száz éves, rég elfeledett mesék hősei inspirálták, például a bátor Mezey lovagot és Sárkányölő Sebestyént.

A rétegjáték léte ellenére nagyon szuper értékelésekkel rendelkezik, így akinek az érdeklődését felkeltette, nyugodtan megvásárolhatja majd a neki tetsző platformra, nem fog csalódni.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás