A Steamen is tarolnak a VR szemüvegek.

Az Oculus Quest 2 talán már senki számára nem kérdés, hogy sikeres termék. Az Oculus ráadásul a megjelenésekor bejelentette, hogy a szeretett Rift szériát nyugdíjba küldi, a legújabb információk alapján pedig teljesen jogosan érthető is a döntés.

Az alig pár hónappal ezelőtt megjelenő headset ugyanis Andrew Bosworth szerint a Quest 2-ből több kelt el, mint az évek óta forgalomban lévő korábbi Oculus VR szemüvegekből összesen. Tehát a 2020 októberében megjelent Quest 2 nagyobb eladást produkált kevesebb, mint fél év alatt, mint a Rift, Go, Rift S és a Quest összesen együtt.

  • Rift – Március 2016
  • Go – Május 2018
  • Quest és Rift S – Május 2019

Nem csak ezekkel a számokkal büszkélkedhet a Quest 2. A Road to VR számításai szerint ugyanis 3x gyorsabban fogy a Quest 2 a legsikeresebb VR szemüvegként számon tartott PSVR-nál is,

Road to VR elemzése

Végül pedig a SteamVR-on is rekordot dönt a Quest 2, igaz, itt már a VR felhasználók együttesen lépik át folyamatosan a határokat.

Szintén a Road to VR számításai szerint a Steam felhasználók 2,4%-a használ már VR szemüveget és így már 3 millióan csatlakoztatták a szemüvegüket a rendszerhez az elmúlt hónapban.

Road to VR számítása

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás