A korábban említett Quest 2 Pro sem érkezik 2021-ben meg.

A Facebook az elmúlt két évben 3 VR szemüveget dobott piacra, ebből pedig kettőt már ki is vont a forgalomból, így egyáltalán nem meglepő, hogy az emberek kicsit zavarodottak azt illetően, hogy mikor és milyen szemüvegre lehet tőlük számítani.

A Facebook Reality Labs vezetője, Andrew Bosworth és John Carmack, a konzultáns technikai igazgató Twitteren rendezett egy kérdezz feleleket és tisztázta a Quest 2 Pro és a Quest 3 kérdését, ezeket az UploadVR gyűjtötte ki.

John Carmack elmondja, hogy ő támogatja a Quest 2 exkluzív címeket, de úgy gondolja, hogy a Quest 1-es felhasználókkal még mindig sok pénzt lehet keresni, még úgy is, hogy a Quest 2-ből már több kelt el, mint összes korábbi elődjéből.

Andrew Bosworth szerint a fejlesztők továbbra is támogatni fogják a Quest 1-et és nem gondolják, hogy ezt drága lenne a részükről megtenni. Ők erősen ajánlják, hogy mindkét gépre érkezzenek játékok, de azt is lehetővé teszik, hogy csak az erősebb szemüvegre érkezzenek a csúcsminőségű játékok.

Szóba került végül a Quest 3 kérdése is. „Az emberek a Quest 3-ról is szoktak kérdezni, ami nem létezik még és bárki, illetve bármelyik riporter, amelyik figyel minket, nincs Quest 3”. A Quest Proval kapcsolatban pedig megemlítette, hogy rengeteg dolgot fejlesztenek és szerettek volna reagálni arra, hogy készül olyan szemüveg, ami sokak igényének megfelel, de ez még odébb van, nem fog idén Quest Pro érkezni. A Quest 2 marad még nagyon sokáig a piacon, mert úgy érzik, hogy így lehet a legkönnyebben bekerülni a VR-ba és megismerni az élményt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás