A Quest 2 riválisa lehetne, de annál jobb ajánlatnak tűnik.

Lassan véget érhet a Meta VR dominanciája? A TikTok mögött álló ByteDance tavaly vásárolta meg magának Kína egyik legerősebb VR márkáját, a Pico-t, így valószínűleg most jött el az ideje, hogy az első közös termékük megszülethessen, ami nem csak, hogy papíron jobb, mint a Quest 2, de még olcsóbb is annál.

A Pico 4 ezúttal viszont nem egy az egyben másolja le a jól teljesítő riválisát, bizonyos szintig talán inkább a Vive Focus 3-hoz hasonlít a külalakja.

A készülék belsejében a riválisaihoz hasonlóan hasonlóan XR2-es chip áll rendelkezésre, de már 8GB RAM mellett, ami jelentősen nagyobb, mint amit a Quest 2 képes kínálni a fejlesztőknek a 6GB mellett. A jobb súlyelosztásnak, illetve a nagyobb akkumulátornak hála gyorsabb erősebb lesz, mint a Quest 2, ezért a kijelzők már nagyobb felbontást és látószöget is kaptak.

A szemenkénti 2160×2160-as felbontás a Quest 2-höz képest 35%-kal több pixelnek ad helyet, a hivatalos látószög pedig 105 fok lehet, de ezzel sokszor tükröznek a gyártók, így ki kell várni a megjelenéskori valódi méréseket. 

A Pico 4 két darab LCD-vel érkezik, így lépkedésmentes IPD, vagyis szemtávolság állítási lehetőséget kapunk, melynek tartománya 62-72mm-ig terjed majd. A pancake lencsék miatt jelentősen vékonyabb lesz a szemüveg, de a megfelelő fényerő érdekében nagyobb lesz a fogyasztása is, ám ez a hátsó pántba épített akkumulátor miatt nem probléma. A Pico szerint így 3 órás üzemidővel számolhatunk, ami ráadásul a Quick Charge 3 gyorstöltést is támogatni fogja.  

Bár nem alkalmas sztereó képalkotásra, mindenképpen érdekes, hogy a készülék elején egy 16 megapixeles színes kamera is helyet kapott, amivel átláthatunk rajta. Egyelőre még nem jelentettek be hozzá MR-t kihasználó applikációkat, később érkezhetnek ilyenek, de az biztos, hogy a kézkövetést támogatni fogja a rendszer. 

A kontroller új dizájnt kapott, valamelyest hasonlít a PS VR2 vezérlőjére, de annál vékonyabb, illetve az adaptív ravaszt sem kapta meg. A követést a Questhez hasonlóan infra fénytartományban intézi a készülék, amit a 4 kamera figyel majd folyamatosan. A kontrollerek új dizájnja lehetővé teszi, hogy az egymáshoz közel rakott vezérlők ne zavarják egymást, így a lövöldözős játékokban stabilabb és pontosabb lehet a végeredmény.

A Pico Fitness Band viszont egy olyan megvásárolható kiegészítő lesz, ami képes lesz majd pontosítani a kontrollerből érkező követési jeleket, így még hitelesebb eredményeket tud majd számolni a fitnesz applikációk kalória számlálójával. A Pico szerint ezek a pántok a gépi tanulásnak hála a teljes test mozgását is képesek lesznek lekövetni, így érdekes lehetőségek rejlenek benne. 

A Pico OS 5.0 egy cross-platform avatar rendszert fog kínálni, ami valószínűleg az Oculus avatarokhoz hasonlóan több játékban is hasznosíthatóak lesznek. Egy biztos, hogy első próbálkozásra jobbnak tűnik ez az avatar dizájn, mint a Meta aktuális próbálkozása, de egyelőre még csak koncepció dizájnokat láthattunk belőle.

Ami biztos, hogy a SteamVR kompatibilitás vezeték nélkül is működni fog, a vezetékes kapcsolatról egyelőre nincsenek hírek, sőt, nagyon valószínű, hogy ilyen nem is lesz. Cserébe, ha az otthoni hálózatunk nem elég jó a játékok közvetítésére, akkor Pico egy külön megvásárolható, PC-be illeszthető USB vezeték nélküli eszközt fog kínálni, hogy meglegyen a szükséges kapcsolat.

A játékok tekintetében egyre többen jelentik be, hogy támogatni fogják az amúgy önállóan működő készüléket. A Virtual Desktop biztosan a kezdő címek között lesz, de számíthatunk még olyanokra is, mint a Walking Dead: Saints And Sinners új része, az In Death, az After The Fall, Ruins Magus, Demeo és a Blade & Sorcery.

Ami biztos még, hogy a Just Dance VR Pico exkluzív lesz, ami akár sokakat ösztönözhet vásárlásra. 

A készüléket először Európában 429 euróért (128Gb) és 499 euróért (256Gb) kezdik el árulni majd október 18-tól, vagyis meglepő módon olcsóbban, mint a Quest 2-t. 

A Meta tehát nagyon erős riválisára akadt, ami árban és teljesítményben is odapörköl nekik. A PCVR játékok futtatása nem kérdés, az lesz az igazán érdekes, hogy a Pico miként tudja a standalone fejlesztőket megnyerni magának. Ha ez sikerül, akkor a Quest 2 a megnövelt árával hamar lekerülhet az ajánlott szemüvegek listájáról. 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás