Szivárognak az információk, a közösség bezsongott.

A web nem felejt, ezért bárki számára láthatóvá vált a Valve index steames oldala, miután egy felhasználó megtalálta azt az aloldalt, ahova a headset adatait kezdte el feltölteni a Valve.

A marketingesek már dolgoznak a Valve Index leírásán és a jegyzet szerint, amit a honlapon hagytak a fő hangsúly az Index kijelzőjén, lencséjén, hangszóróin és az ergonómián lesz.

Több VR hírportál is nyomozni kezdett és a tavalyi képek alapján arra jutottak, hogy a Samsung új generációs VR kijelzőit kaphatja meg az Index, ami 90Hz 2160×2376 vagy 120Hz 2160×2432. De ez is csak találgatás, ennél lehet, hogy kisebb lesz a végleges változat vagy nem a Samsung kijelzőit kapja meg.

Az Index a több, mint valószínű, hogy a Knuckles kontrollerekkel fog érkezni és a Steam VR Base Station-nel fog operálni. Tehát nem fogják követni a bentről kifelé történő környezet letapogatási irányvonalat, mint amit az Oculus Rift S is hoz magával, de mindenképpen előre akarnak lépni a zsákutcának tekinthető Wandhoz képest.

Az eszköz maga nem fog külön szoftvert kapni, tökéletesen bele fog passzolni a HTC Vive által kitaposott Steames ökoszisztémába. A Steam aloldal szerint kábeles lesz, aminek a használatához egy USB 3.0-s és egy DisplayPort 1.2-re lesz szükség. És ha hihetünk a leírásnak, kétféle arcszivacsot is kaphatunk mellé, egy szűkebbet és szélesebbet, hogy mindenki megtalálja a legkényelmesebbet magának.

A szivárgás óta az eredeti oldal nem elérhető, így aki szeretné a saját szemével látni a hiányos infókkal és helykitöltő (placeholder) lorem ipsummal teli honlapot, az ITT tekintheti meg. A június 15. dátum is lehetséges helykitöltő, szóval arra se vegyen senki mérget, hogy akkor érkezne a szemüveg.

Mindig kell egy kis Half-Life pletyka, ami alapján a Valve lehet VR exkluzívvá teszi a HL sorozat előzményét. Mondanom sem kell gondolom, mit jelentene ez az Index és a VR eladásokra nézve…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás