Május 21-én érkeznek.

A nap folyamán többször is feltűnt a május 21-i dátum. Az internet egyik fele velem együtt helyfoglalónak vélte ezt az időpontot, a másik fele pedig egyre biztosabbá vált, hogy a Rift S és a Quest ezen a napon fog érkezni.

Mark Zuckerberg a Facebook vezetője az F8-as konferencián körülbelül fél 8-kor jelentette be a május 21-i dátumot.

A Rift S az első Rift utódjának is tekinthető, de mégsem egy 2. generációs VR headset. Az Oculus a Lenovoval közösen fejlesztette ki az új dizájnt, aminek köszönhetően az eredeti Rifttől eltérően nem külső, hanem belső kamerák fogják letapogatni a helyzetünket a VR térben. Ezekből a kamerákból 5 darab található a headseten, ami a beszámolók szerint tökéletesen alkalmas bármilyen feladatra, a követése példaértékű.

További újdonság a fejlesztett kijelző, a fejpántba ültetett hangszóró és lencse. A felsorolt hardver elemek mindegyike megegyezik az Oculus Go specifikációival.

A Rift S-sel nem szűnik meg az első Rift támogatottsága, egymás mellett fognak helyetfoglalni a piacon.

Az Oculus Quest egy mobil processzorral ellátott önálló headset, aminek a segítségével bárki, bárhol Oculus Rift szerű élményhez juthat hozzá. A beépített kameráinak hála követni tudja a térbeli mozgásunkat és teljes értékű VR élményt fog kínálni. A Questhez nem szükséges se számítógép, se mobiltelefon, bekapcsolás után akár a metrón is játszhatsz vele Beat Sabert.

Ő is megkapja a Go lencséjét és hangprojektorát, de a kijelzője egy magas felbontású Oled lesz.

A Rift és a Quest játékok nagy része crossplatform lesz, vagyis amit megveszünk az egyikre, megkapjuk a másik eszközre is. A fejlesztőkön múlik az is, hogy lehetőséget biztosítanak-e a közös multiplayerre a Rift és a Quest játékosok között.

Az Oculus német vásárlási aloldala szerint a május 21 az Európai megjelenési dátum is egyben. Ára a két eszköznek külön-külön 449 Euró, de ez adókkal és a szállítással tovább nőhet nálunk, így körülbelül, egy jó importőr megtalálásával olyan 155 000 Ft környékén juthatunk majd hozzá.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás