Nem, most nem a flamingó tologatósról van szó, de attól még érdekes béták jönnek.

Az egyik említett játék, ami már a 2. zárt bétáját kapja meg, az nem más, mint a Space Junkies, a Ubisoft Unreal Tournamentet idéző űrlövöldéje, ami az egyik „nagyon sokat látott” magyar újságíró szerint az első igazán jó VR játék, ami miatt érdemes HTC Vive-ot venni.

Az első bétától eltérően új játékmód is bekerül, a 2v2 King mód, ahol az egyik csapatnak meg kell tartania a koronát ameddig csak lehetséges, míg a másik csapat rájuk vadászik és próbálja elvenni azt. Az a csapat nyer, aki hamarabb összeszedi a 100 pontot.

Két új pálya is érkezik, név szerint a Canyon Chase és a Dark Ice.

A barátainkat is be tudjuk majd hívni a csatába, mindegy, hogy Oculus Riften, Steamen vagy Uplayen rendelkezünk a játékkal.

A Space Junkies szeptember 26-tól egészen október 1-ig tartó zárt bétájára itt lehet jelentkezni. A játék HTC Vive-on és Oculus Riften fog elfutni. Az első béta még kicsit üres volt, de talán érdemes vele tenni még egy próbát,  hogy lássuk, hogyan fejlődött.


Hosszú hallgatás után életjelet adott magáról az EmuVR is, ami szintén szeptemberben érkezik az első béta verziójával.

Hosszú hallgatás után életjelet adott magáról az EmuVR is, ami szintén szeptemberben érkezik az első béta verziójával.

Az EmuVR egy emulátor, ami egy virtuális szobát reprezentál, ahol a régi jó öreg CRT tévénken játszhatunk a jobbnál jobb játékainkkal, olyan címekkel mint a Contra, a Zelda, Pokémon, a Final Fantasy 7 és sok ezer, mára már retro gyöngyszemmel.

A program magába fog foglalni rengeteg emulátort, hasonlóan a New Retro Arcade: Neon-hoz. Itt is a cél a minél nagyobb realitás érzés lesz, hogy úgy érezd magad, mint 20 éve, amikor leültél a tévé elé játszani. Természetesen a játékokat neked kell majd magadnak beszerezni internetről.

Viszont a New Retro Arcaddal szemben az EmuVR teljesen ingyenes lesz, mivel közösségi finanszírozású, később sem fog felmerülni a fizetősség tétele. A béta verzióban biztosan lesznek bugok, amit később fog a fejlesztő kijavítani.


A tervek szerint a következő konzolok fognak működni a kezdetektől:

  • Playstation, Sega Genesis, Game Boy/Color, Sega 32x, PC engine, Atarai2600, Nintendo DS, Nintendo 64, Arcade, Game Boy Advence, Master System, Neo-Geo Pocket, Atari Lynx, SNES, NES, Sega CD, Game Gear, Virtual Boy, WonderSwan

Később lesznek működésre bírva:

  • DOSBox, ScummVM, PSP, Sega Saturn

Ha ez nem lenne elég, későbbi tervek között szerepel, hogy internetes multiplayer is kerülne a programba, ami Oculus Riftre, HTC Vive-ra és 2D monitorokra is érkezik.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás