Az Ionized Studios a mai napon bejelentette az új terveit a tengeralattjárós IronWolf játékával kapcsolatban és bizony jönnek a PVP csaták!

Az IronWolf egy tengeralattjáró szimulátor játék, ami jelenleg korai hozzáférésű címként található meg a Steamen. A Windows Mixed Reality-t, Oculus Riftet és Steam VR-t is támogató játékhoz a minap bejelentettek egy új „Roadmapet”, aminek hála láthatjuk a fejlesztők jövőbeli terveit, mik lesznek a fontos irányok a játék építése során.

A fejlesztők nagyon sok visszajelzést figyelembe vettek az új roadmap tervek készültekor és most, hogy jobban megértették a fejlesztés folyamatát a következő célokat tűzték ki maguk előtt, mint a legfontosabb lépések:

  1. Egy nyitott világ, ahol szabadon utazhatunk a tengeralattjárónkkal a tengereken és különböző szituációkba kerülhetünk, például harcolhatunk vagy szövetséges konvojokat kísérhetünk. A célok teljesítésével pedig fejleszthetjük a tengeralattjárónkat.
  2. Több játékos által irányított tengeralattjárók egy hatalmas és közös világban, ahol a tengeralattjárók személyzetei szabadon szövetkezhetnek egymással például egy nehezebb ellenfél ellen. De az is elképzelhető, hogy az eltérő frakció miatt éppen ellenségekként kerülnek egymással szemben egy tengeri csata során.
  3. Kooperáció/egyszemély által irányított rombolók, amik aszimmetrikus PVP ütközeteket eredményeznének a tengeralattjárók vagy más rombolók ellen.
  4. Kooperáció/egyszemély által irányított bombázók, amik segítséget nyújthatnának a tengeri csata során a PVP ütközetekben a tengeralattjárók és a rombolók ellen.

A fejlesztők nagyon izgatottak a terveket illetően. A következő frissítésbe pedig már bekerülnek a védett tengeralattjáró kikötők is, egy teljesen új kezelőfelülettel együtt, ami már előkészíti a szabadon bejárható világot.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás