„Hallottátok a hírt? Elemzők jelentése és előrejelzése szerint a VR lehúzza a rolót. Bocsássanak meg, ha nem figyelünk ezekre a figyelmesztetésekre. Az újságokban olvasható úgynevezett „halálhírek” ugyanis évről évre előjönnek és nagyon túlzásba esettek”

Így kezdi a blogbejegyzését a HTC Vive amivel kicsit be is akar szólni a szakértőknek, akik a VR halálát vizionálják újra és újra. Ezután 4 darab pontot emelnek ki abból, hogy hol is hibáznak ezek az elemzők, amikor szerintük minden évben meghal a VR ipar.

  1. Az első VR felhasználók azok voltak, akik kezdetben a telefonos VR eszközöket próbálták. Mivel ennek a minősége és az élménye nem volt túl tartós és már nem vonzza az embereket, ezért ezeknek az eladásai kezdtek el csökkenni nagy mértékben.
  2. A prémium VR eszköz gyártók lefektették az alapokat és nem adnak ki értékesítési adatokat, hogy a piaci lendületet fenntartsák (ezek olyan fontos piaci adatok, amiket most a HTC Vive közzé is tesz).
  3. A Prémium VR élmény folyamatosan fejlődik, növelik a felbontást és a kényelmet, mint a HTC Vive Pro, még több címet és kiegészítőt kapnak és hamarosan kevesebb kábelre lesz szükség (USB-C csatlakozó cikk itt). Az elemzők pedig mégsem veszik figyelembe ezeket a kulcsfontosságú fejlesztéseket, amikor kiadják a következő jelentésüket.
  4. A vállalkozások nagy százalékban növelik a VR alapú befektetéseket, főleg a szórakoztató iparban, de ezek a fontos értékesítések meg nem jelennek meg az elemzők jelentéseiben.

Mit mondanak az eladási mutatók?

Itt megint beszóltak egy elemző médiumnak, jelen esetben a Digital Trendsnek, mert ők egy külsős által nem hivatalosan megszerzett Amazon adatokból leszűrték, hogy a Vive eladások hatalmasat zuhantak. Ez volt az egyik alapja annak a pánikkeltésnek, ami most az interneten terjed a VR haláláról.

És itt döntötték el a Vive-nál, hogy megírják, miért hülyeség az, amit a Digital Trendsnél állítanak.

A Viveból most rekord sokat adtak el az utóbbi hetekben és egyszerű az indok a fogyasztás hanyatlása ügyében: Elfogyott. Az évnek ebben a szakaszában nehéz megjósolni, hogy mennyi eszközre van szükség és ez most nem sikerült. De senkinek nem kell aggódni, folytatják a gyártást, méghozzá nagyobb ütemben és visszatérhetnek a Vive eszközök kereskedelmi forgalomba.

Emlékeztető: Ezeknek A Dolgoknak Idő Kell

Minél több és több ember látja meg a VR-ban a lehetőséget, annál nagyobb a növekedés üteme. A VR iparban fontos, hogy ne csak az eladásokat produkálják, hanem hogy folyamatosan növekedjenek is a mutatók, ez nekik is és a fogyasztóknak is az érdeke.

Ezért is boldogok azért, hogy az olyan hírszerző cégek mint a International Data Corporation (IDC) valós adatokkal dolgoznak és ők azt jelentik, hogy a HTC Vive a legnagyobb részesedésű a piacon.

A Vive-nál úgy gondolják, hogy ők nyújtják a legjobb minőségű prémium VR terméket legyen szó akár PC-s, akár különálló headsetről.

A HTC Vive Focus headsetjük például a legjobb eladásokat produkálta az önálló szemüveg piacon.

Végül pedig megjegyzik, hogy örülnek, hogy velük együtt mi is befektettünk ennek az új technológiának a fejlesztésébe.

Post Author: abysan

Ősgémer, VR szaki és kakaóimádó grafikus.
Youtube csatornám: http://youtube.com/abydoshun
Twitch csatornám: http://twitch.tv/abydosan
Instagram: http://instagram.com/abydosan

You may also like

HVRC

48 Felhasználó elérhető Csatlakozás
  • SadSpam
  • DeadlySpring
  • PepeTheF_RoG
  • TheNoobKingHUN
  • Tech-Priest
  • stefakamu

Segíts az oldal működésében

Üdvözöllek az oldalon! 🙂

Ha bármi hibát tapasztalsz vagy valamit hiányolsz, jelezd nekünk.
Patreon oldalunkon támogathatsz minket, hogy még sokáig szolgáltathassunk neked új és friss tartalmakat! Támogass havi egy pizzaszelettel!

Ha fontos a higiénia, szerezz cserélhető szivacsot minden szemüveg típusra!

VR Cover link

Kategóriák

Archívum





%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás