A Gearbest kínai online áruházban már megcsodálható a Pimax 8K headset minden kiegészítőjével együtt.

A rengeteg csúsztatás után az elmúlt héten a Pimax bejelentette, hogy elkészültek a headsettel és elkezdték a tömeggyártást. Első körön a Kickstarter támogatókat szolgálják ki, de ha ezzel végeztek, jöhet az értékesítés a nagyközönségnek is. A Pimax 4K-s headsetjük után tehát végre elérhető közelségbe került a 8K-s kivitel is, ami két darab 3840×2160-as kijelzőt rejt magában és ezzel a legmagasabb felbontású VR sisak lesz a fogyasztói piacon a megjelenése után. Két változatban érkezik, egy 200 és egy 170 fokos látószöget bezáró változat, amit annak fényében érdemes kiválasztanunk, milyen erős videokártyánk dolgozik a számítógépünkben.

A 4K headsetet is megtalálhattuk eddig a Gearbest áruház kínálatában, így hacsak nem voltak túlbuzgók, akkor egy július végi megjelenésnek hála már augusztusban a kezeik között tarthatják az első vásárlók a Pimax szemüvegüket.

A csomagban egy 8K-s headsetet, egy állványt, két kontrollert ami hasonlít a Knuckles 2.0-ra és két Steam VR 2.0-át támogató pozicionálót találhatunk. Az eszköz kompatibilis lesz a PiHome-mal, a Steam VR-ral és kis buherálás után a fejlesztők szerint az Oculus Home-mal is.

Megrendelni majd innen lesz lehetséges és a várható ára 799$ lesz.

Post Author: abysan

Ősgémer, VR szaki és kakaóimádó grafikus.
Youtube csatornám: http://youtube.com/abydoshun
Twitch csatornám: http://twitch.tv/abydosan
Instagram: http://instagram.com/abydosan

You may also like

A Final Assault lesz a kínai WCG egyetlen VR játéka

És valószínűleg egy hiba folytán, egy órán keresztül ingyenes volt

Érkezik a Tetris Effect PC-re

Az Epic Games keze lehet a dologban. Néha vannak meglepő

Jelentős frissítést kapott a Bigscreen

TV és filmszolgáltatások kaptak helyet a platformon, ingyen. A népszerű

HVRC

19 Felhasználó elérhető Csatlakozás
  • Scrabos
  • Crappa
  • Anymaxi228
  • PGSuni
  • Xygonis
  • theS3rver[HUN]

Segíts az oldal működésében

Üdvözöllek az oldalon! 🙂

Ha bármi hibát tapasztalsz vagy valamit hiányolsz, jelezd nekünk.
Patreon oldalunkon támogathatsz minket, hogy még sokáig szolgáltathassunk neked új és friss tartalmakat! Támogass havi egy pizzaszelettel!

Ha fontos a higiénia, szerezz cserélhető szivacsot minden szemüveg típusra!

VR Cover link

Kategóriák

Archívum





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás