Nem lehetett kapni Riftet több beszállítónál sem, most pótolják a készleteket.

Pár hónappal ezelőtt nagyon megcsappantak az amazonnál a HTC Vive eladások, amit sokan a VR halálának tudtak be, bár azt elfelejtették kiemelni, hogy egyszerűen csak elfogyott a VR headset a raktárról, így nem volt mit eladni.

Az elemzők előtt most két út áll. Vagy megint feltűnési viszketegségük lesz és azt mondják, meghalt a VR, mert hirtelen nem adott el elég a Riftet az amazon, vagy a kevésbé populáris dolgot emelik ki, hogy elfogyott Amerikában és Európában a Rift és nem volt már mit eladni.

Azt pedig, hogy a 2018-as évben csak a Steamen megduplázódtak a VR headset felhasználók az év elejéhez képest, már tényleg nem bírhat hírértékkel a pletykalapoknál.

A 2018-as év tavaszán jelent meg az Oculus Go, amiből szeptemberben már körülbelül több mint egy millió fogyott és a karácsonyi szezonban pedig szintén rengeteg Go került az emberek kezébe, de erről még nincs megközelítő adat.

Ez év tavasszal pedig az Oculus Quest megjelenésére várhatunk, ami előrejelzések szerint nagyon jót fog tenni a VR piacnak a szabadsága miatt, sőt, lehetséges, hogy a Valve is beszáll a hardver buliba a saját szemüvegével.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás