Úgy tűnik, hogy kifejlesztették az eszközt, de az értékesítést már másra bíznák.

Több év hallgatás után pár hónapja életjelet adott magáról a StarVR, ami a taiwani tőzsdére is bocsájtottak a bejelentéssel egy időben. A napokban viszont úgy tűnik az Acer kivezette a piacról a terméket, állítólag így „flexibilisebben” tudják fejleszteni az eszközt.

Spekulációk szerint viszont az Acer megválna a StarVR-ban lévő tulajdonrészétől, ami körülbelül 77%-os. A Starbreeze Studios viszont úgy néz ki ragaszkodna a saját hányadához és nekik eltökélt céljuk, hogy a termék a terveknek megfelelően megjelenjen, saját bevallásuk szerint eddig minden a legnagyobb rendben van, a tőzsdéről való kivonulás nem befolyásolja az ütemtervet.

Ha az Acer sikeresen el tudná adni a részesedését, akkor a fejlesztési költségek megtérülnének neki, az eladásokkal már nem kéne foglalkoznia.

A Starbeeze szerint ez a tőzsde elhagyása nem befolyásolja a StarVR értékét, de a valóságban a tőzsdére lépés óta körülbelül a felére esett vissza az értéke. Így az is elképzelhető, hogy így próbálják inkább menteni az értékét, mielőtt még jobban bezuhanna.

A StarVR az üzleti szektornak készül és a Japán és dubaji piacot szemelték ki elsősorban.

A szemüvegért lehet jelentkezni a hivatalos oldalon, olyan 1 millió forintos árral hozzá is lehet majd jutni ehhez a vezető technológiát képviselő VR eszközhöz.

Post Author: abysan

Ősgémer, VR szaki és kakaóimádó grafikus.
Youtube csatornám: http://youtube.com/abydoshun
Twitch csatornám: http://twitch.tv/abydosan
Instagram: http://instagram.com/abydosan

HVRC

28 Felhasználó elérhető Csatlakozás
  • WhaleEtlen [Dan]
  • zoli3348 (Defcon 2)
  • PepeTheF_RoG
  • Prince Eren Boy(Eren Yeager)
  • stefakamu
  • Palesz

Segíts az oldal működésében

Üdvözöllek az oldalon! 🙂

Ha bármi hibát tapasztalsz vagy valamit hiányolsz, jelezd nekünk.
Patreon oldalunkon támogathatsz minket, hogy még sokáig szolgáltathassunk neked új és friss tartalmakat! Támogass havi egy pizzaszelettel!

Ha fontos a higiénia, szerezz cserélhető szivacsot minden szemüveg típusra!

VR Cover link

Kategóriák

Archívum





%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás